2013 óta Brüsszelben élek és dolgozom. Az Egyesült Királyságban és Latin-Amerikában folytatott tanulmányaim és kalandjaim után úgy döntöttem, hogy Európa fővárosában telepedek le, és követem az európai projekt fejlődését, amelynek - bár tisztában vagyok hiányosságaival - érdemeiben még mindig teljes mértékben hiszek. A kezdet nem volt mindig könnyű - emlékszem, hogy a mesterképzésem befejezése után kerestem az első szakmai gyakorlatomat, és azzal utasítottak el, hogy román állampolgárként még mindig szükségem van munkavállalási engedélyre, és a vállalatnak nem éri meg az összes papírmunkát elvégezni egy gyakornoki állásért, amit egy német vagy egy francia fiatal könnyen be tud tölteni. De azt mondják, a remény hal meg utoljára- milyen igaz.
Jelenleg a Bruegel, Europa első számú nemzetközi gazdaságpolitikai kutató központjának (nehányan ismerhetik mint "agytröszt") vagyok a fejlesztési vezetője és a management legfiatalabb női tagja. Célunk a gazdaságpolitika javítása Európában és világszerte, és ezt a magán- és a közszféra képviselői közötti kiegyensúlyozott kapcsolatépítésén keresztül tesszük. Az én feladatom az, hogy kövessem a nemzetközi gazdasági fejleményeket és szinergiákat teremtsek az érdekeltek széles köre között, hogy átlátható és hatékony módon tartós kapcsolatokat alakítsak ki.
A független politikai tanácsadás mellett a nemek közötti egyenlőség is foglalkoztat. Társalapítója vagyok a The Brussels Binder nevű, női szakértők és agytrösztök európai adatbázisának es a Bindertalkback podcastnak, amelynek célja, hogy felszámolja a nők alulreprezentáltságát a politikát befolyásoló és életünket alakító nyilvános vitákban. Önkéntes munkával indultunk 2016-ban, és esténként, illetve szabadidőnkben dolgoztunk. Ma már bejegyzett nonprofit szervezet vagyunk, egyéni profilokat tartalmazó online tárházzal és több mint 2000 női szakértő adatbázisával. Több mint 20 európai ország 60 önkéntesének elkötelezettségére támaszkodunk, és Helena Dalli, az egyenlőségért felelős európai biztos is támogatja munkánkat. Jelenleg több mint 40 "Binder-nagykövetünk" van, köztük Ana Palacio, Spanyolország korábbi külügyminisztere és Rose Gottemoeller, a NATO korábbi főtitkárhelyettese.
Mit jelent számomra váradinak lenni? Ady Endre, Juhász Gyula, Szacsvay Imre es Szent László városábol származni. Minden egyes látogatás alkalmával nosztalgiával járni a belvárosi utcakat – a kananokok sorát, a Főutcát, a Zöldfa utcat, a Körös partot- és milliónyi emléket újraélni. A Múzeumkert zaja órák után, a kora reggeli piacolások a családdal, a Szigligeti színház varázsa minden negyedik vasárnap, amikor a bérletünk egy új előadásra hívott (és kismilliónyiszor megnézni a Dzsungel könyve előadás próbáit a legjobb barátnőddel, mert abból sosem elég), merész csobbanások a Szilvásban, számtalan táncóra es edzés, koncertek a Szent László téren és séta a Pece partján, ha már ez is Párizs : ) Mivel már líceum végén elhagytam Váradot (először Kolozsvár, aztán Anglia miatt), számomra az emlékek valahol a gyerekkor idilliségével maradtak megszínezve. Bár a város sokat fejlődött az utóbbi években, sok volt a befektetés és ujjáépítés, meg kell adni, nekem Várad már nem csillog ugyanúgy, mint régen, mert nagyon kevés ismerőssel találkozom látogatasaim alkalmával, és mintha kevesebb lenne a magyar szó is. Ezért a régi Várad emléke az, ami az otthon érzését életben tartja.
Identitást, lehetőséget, barátokat. Számomra mindig is büszkeség volt Adysnak lenni, Nagyvárad legjelentősebb magyar középiskolájába járni és büszkén viselni magyarságunkat. Tanáraink hihetetlen kitartással és türelemmel igazgatták utunk, annak ellenére, hogy sokszor megkeserítettük napjaikat. Oszink, Bogdán Károly, kalandos kirándulásokra vitt minket, és gondoskodott arról, hogy megértsük a szivárvány színeit. Kozma Éva páratlan kreativitással adagolta nekünk Kosztolányi Dezső Édes Annáját, és gazdag filmkultúrája segített abban, hogy jobban megértsük önmagunkat. De szép emlék Nagy Z és az infolabor legendája, Negrut Maria nagyszerű humora, aminek köszönhetően túléltük a "Moromeții"-t és a "Ion"-t is. És még sokan mások, nincs elég hely itt leírni.
De mindenek előtt, az Adytól számos életre szóló barátsagot kaptam. Azok a kötelékek, amik az osztálytársi (#tizenkettőcé), iskolatársi, zabhegyezős, táncos stb. személyiségformaló évek allatt kötődtek, nem szakadnak meg könnyen, a Föld bármely pontján is lennénk.
A mindig mosolygós Cseresznye. A könyvtáros néni, aki valahogy saját birodalmat hozott létre egy szigeten, az iskola szívében, de mégis, mintha egy párhuzamos világban. A könyvtár nem csak a tudás és könyvek birodalma volt, hanem menedékhely a zajos kinti világból; gyakran (stresszes) szavaló versenyek helyszíne és néha a szerelmesek talalkozó helye is, dehát ez is csak érdekessebbé tette a mókát.
A könyvtáros ajánlata
"...nem is lehetünk más célra ebben az életben, mint hogy megismerjünk mindent, amennyire lehetséges: a tarka és zegzugos világot, a megbocsátandó embereket, az egymásra morgó népeket; s amikor mindent megismertünk, amennyire lehetséges, akkor visszamenjünk oda, ahol otthon lehetünk." Tamási Áron