Ady.

Jelentem színész lettem és rendező. Épp itt az oromzatod előtt dolgozom, ebben a patinás szép színházban. Életem a színház és a családom. Négy gyerekem van és egy közülük most is a padjaidat koptatja. Sok tehetséges diákoddal volt alkalmam dolgozni a színházban. Néhányan szintén ezt a szakmát választották. Ez nagy örömmel tölt el.

 Már régóta tervezem, hogy írjak neked. 5-ös számú Ipari Líceum voltál, amikor én hozzád kerültem volt osztálytársammal, Béládi Beával együtt, akivel addig nem is ápoltam igazán jó kapcsolatot. A szárnyaid alatt lettünk igazi barátok. Olyannyira, hogy sokan azt hitték, testvérek vagyunk, és barátok vagyunk ma is, bár távol élünk egymástól, mégis, most is, örökké talál a szó, és a humorunk is a régi. Idegesítő két csitri voltunk, azt meg kell hagyni. Pikó papa volt az osztályfőnökünk abban a két évben, s bár a fizika nem tartozott kedvenc tantárgyaim közé, a kirándulások szép emlékek. Nyugodjon békében drága Pikó tanár úr!

Aztán a matek ugye… másik nagy kedvencem ( ugye érzed az iróniát) hirtelen értelmet nyert, mert Nagy Zoltán tanította, és csodálkozva vettem tudomásul, hogy én ezt érteeeem!

Ing. Széles Kálmán megkerülhetetlen figura volt az életünkben. Technikai rajzot tanított… Iszonyú humora volt, és imádtam,  amikor technikai rajz helyett róla kellett karikatúrát készíteni. Utána valahogy a technikai rajz is jobban ment.

A satu is a barátunk volt azidőtájt és elég sokat mentünk mindenféle munkát végezni, a régi kor szellemében. De jó buli volt az is. Egy szüretre emlékszem konkrétan, ahová, úgymond "praktikázni" mentünk. Ugrattuk is egymást és nevettünk sokat: " Pifta ifol muftot? Nem ifok, mer fofok" Jött a válasz. Gurultunk a nevetéstől a csuklós buszon, amivel szállítottak minket, komoly alkalmi munkásokat.

Aztán forradalom, új kezdet, tizedik osztály. Új nevet kaptál : Ady. Már csak magyar diákok koptatták a folyosódat. Oroszt tanultam. Filológia. Jankó Szép tanárnő osztályába kerültem (nyugodjon békében), aki franciát tanított, mi pedig az orosz mellett ugye, kezdő angolt, úgyhogy a szokásos osztályfőnöki órákon kívül, ahol nagylelkűen, bár kicsit fejcsóválva, igazolta a drága tanárnő a hiányzásaimat, ritkán volt alkalmunk beszélgetni. Jakabffy tanárnő ergó-morgói biológia órái olyannyira hatottak rám, hogy én, aki alapvetően humán beállítottságú vagyok, eldöntöttem: halászmérnök leszek. Aztán mégsem így lett, mert megnyertem egy országos szavalóversenyt…. A könyvtár lett az én világom, a történelem óra, s az orosz, amikor Bán Jutka tanította. Mert ő nem nyelvet tanított, hanem a teljes orosz kultúrából próbált ízelítőt adni, és, bár cikinek tűnt ez a nyelv sokaknak a rendszerváltás után, mégis élmény volt minden vele töltött óra. Tavaszi Hajnal kezembe nyomta Bulgakov Mester és Margaritáját és egy életre megfogott. Hogy néha nem a padjaid között kezdődött a napom? Igaz. Hogy nem ültem maximális komolysággal minden órán? Lehet. Sőt biztos így volt. De ha versműsor kellett, ugrottam ám. Aztán szájtátva néztem, hogy a matek-infós kolléga, akinek, sajna, nem emlékszem a nevére, milyen gyönyörűen mond Adyt. A lényeg hogy veled, általad találtam meg a saját utamat Ady, hogy csodás barátokra tettem szert, és volt néhány tanárom meg egy könyvtáros, akikre mind tanárként, mind emberként mai napig felnézek. Boldog évfordulót és még sok szorgalmas, tehetséges és rebellis diákot kívánok. Mert az is kell. Hidd el!

És nagyon várom a 30 éves találkozót!