Április 1–8. között Pallai Márta és Závodszky Tamás tanárok irányításával 20 adys diák repült Hollandiába az Ady Endre Elméleti Líceum és a Rijnlands Lyceum között évek óta működő cserediák-kapcsolat keretében. Sok fiatalnak ez volt élete első repülése, így az utazás élménye összefonódott a Nagyváradon szerzett barátok viszontlátásának izgalmával, örömével. Bár a diákok sok jót hallhattak Hollandia szépségéről, az ottani emberek kedvességéről és vendégszeretetéről, de amit közösen megtapasztalhattak, minden várakozásukat felülmúlta.      

       Már az érkezés csupa jót sejtetett: nem egy ismeretlen buszsofőr várt rájuk Eindhovenben, hanem Hugo van der Graaf és Ben Molenaar mosolyogtak rájuk, majd az előbbi kiosztotta mindenkinek a holland diákok által készített ajándékcsomagokat: egy kis ízelítő a finom holland csokiból, édességből.

        A holland virágok lenyűgöző illatát és színpompáját már a családi napon megismerhették az adysok, akik ellátogattak a híres Keukenhofba, a hajdani konyhakertbe, amely a századok során átalakult a tavaszi virágok paradicsomává. A szerencsésebb diákok minden nap tulipán-, nárcisz- és jácintmezők hasonló illata és színei között biciklizhettek a programokra.

          Annechien Verkade igazgató asszony szokásához híven röviden, de annál barátságosabban köszöntötte hétfőn reggel a 220 diákot, akik összesen 6 országot képviseltek. Hivatalos beszéde után megtudtuk, hogy az idén nem prezentációink lesznek, hanem a németekkel fogunk vitázni, mégpedig igen fontos kérdésekben: Európa be kell zárja kapuit a menekültek előtt, Az összes hústermékre fizessenek 20%-al több adót, A durva játékokat helyezzék törvényen kívül, Az Európai Unióban engedjék meg a könnyű drogok használatát, Jobb elhagyni az Európai Uniót, A kezdő szülők végezzenek kötelező gyereknevelő kurzust, Minden EU-tagállam írja alá a szerv-donor szerződést és Az alkoholfogyasztás alsó korhatára legyen 16 év a mostani 18 helyett.

          Hétfőtől csütörtökig hol a vitára készültek, hol kirándultak a fiatalok. Látták Leiden városkát, és annak több nevezetes épületét: a híres malom-múzeumot, a várat, a polgármesteri hivatalt, a több nyelven írt verseket a házak falán, a csodálatos csatornákat, a főtéren lévő szökőkutat, melyben ügyesen végigsétáltak az óriási, pizza-nagyságú palacsinták elfogyasztása előtt. Az eseménydús nap az irigylésre méltó tornateremben ért véget, ahol hat ország diákjai mérték össze ügyességüket.

          Tanulni nem csak könyvből, hanem gyakorlatból is lehet, ezt bizonyítják a következő napok. Azt, hogy hogyan lehet ö...ö...ö-k nélkül, folyékonyan beszélni, vagy őszintén egymás szemébe nézni beszéd közben, csak sok-sok nevetés árán lehet megtanulni. És mielőtt az ember hivatalosan vitázna, jó, ha 2-3-szor van alkalma kipróbálni, milyen is az. Azt is jó tudni, hogy az adott témához mi a hivatalos álláspont. Nem árt, ha valaki gyorsan gondolkodik,  mindig van érve és ellenérve, és el tudja mondani angolul mindezeket.

          Amsterdam ugyanúgy napfényben tündökölt, mint a virághagyma-vidék többi része egész ottlétünk alatt, mintha a természet velünk ünnepelte volna azt, hogy ott lehettünk. Nagy feladat elé állítottak a házigazdák, hisz nekünk kellett dönteni, hogy a Rijksmuseum, a Van Gogh Museum és az Anne Frank Huis közül melyikbe szeretnénk menni. Hát ki tud erről egyszerűen csak úgy dönteni? Ki tud könnyen választani Rembrandt és Vermeer, vagy a híres, félfülű, napraforgókat ábrázoló mester, vagy az írói tehetséggel megáldott szomorú sorsú ártatlan zsidó kislány között? Hisz mindegyik egyedülálló, mindegyik csodálatos. Volt is csere-bere, alkudozás, üzletelés amikor a diákok megkapták a hivatalos listát arról, hogy kit hova fog kísérni holland házigazdája a csatornákon való sétahajókázás után. A néhány órás szabad program idején itt-ott összetalálkoztak kisebb csoportokban a diákok: a virágpiacon, a királyi palota előtt a Dam téren, legvégül pedig a Leidse téren, ahol a program végeztével sok-sok vidám fiatal ült fel a haza induló autóbuszra.

          Másnap reggel a St. Bernardus Idősek Otthonába látogatott el a csoport. Hollandiában sok család választ szakképzett, intézményben történő ellátást idős rokonaik számára, akik nem csak orvosi kezelésben részesülnek, hanem számos szellemi tevékenységet is szerveznek számukra. Ilyen volt a csütörtöki is, mely az idősek közös éneklésével kezdődött, majd az otthon vezetőnője megtanított egy dalt a diákoknak, végül megkérdezte, van-e olyan, aki szívesen énekelne valamit az egybegyűltek szórakoztatására. A holland fiatalok udvariasan átengedték a terepet az adys diákoknak, akik rövid, de annál magasabb színvonalú előadást rögtönöztek. Elhangzott a Sehol se talállak (Koncz Márk gitáron kísérte Fekete Tibort, Szatmári Lorettát, Starmüller Borókát és Szabó Patriciát), majd Szatmári Loretta és Fekete Tibor felváltva zongoráztak: Beethoven Für Elise-jét, és egy Elvis Presley-számot. A műsort egy magyar néptánccal zárták diákjaink, melyet saját énekhangjukkal kísértek. Nem csak nagy tapssal jutalmazták a jelenlevők a sikeres előadást, hanem a helyi sajtó is írt róluk, és az újságban megjelent a  tehetséges fiatal művészek fényképe.

          Délután újabb próbatétel következett: a VITA, melyen mindegyik csoport lelkesen és maximális erőbedobással vett részt. Nem csoda, hogy ismét jól szerepeltek a diákok, méltó ellenfeleknek bizonyultak a német-holland csoport számára. Nehéz dolga volt a zsűrinek, mely végül A durva játékokat helyezzék törvényen kívül témáról vitázókat díjazta nyertesként. A délutáni búcsúbuli és az utána következő kvíz utoljára hozta össze a 220 diákot, akik ezt az estét is kellemesen és vidáman töltötték el.

          Péntek reggel Kaag szigetre vittek házigazdáink, a kilenc, termékei minőségét oklevéllel tanúsító sajtfarm egyikére. Megtudhattuk, hogyan készül hagyományosan a holland sajt, kóstolhattunk is belőle, kedvünkre vásárolhattunk, és ki hitte volna, talán életünk eddig legfinomabb fagylaltját is megehettük. És ezzel még nem ért véget a nap, mert most következett a turisták számára oly furcsa mező-golf, a komoly angol sport vidám, holland változata, melyet a féltő gonddal karbantartott nyírott gyep-pálya helyett a tehénkékkel tarkított legelőn játszanak, azok között, és azokhoz illő gumicsizmában, fapapucs-végű botokkal. A vidámság délután is folytatódott,  Femke Oskam szüleinek virág-farmján tartott búcsúbulin. Igaz, csak a népszerű székes táncig, mert akkor mindenkinek eszébe jutott, hogy Nagyváradon is ez jelentette a közösen eltöltött hét végét.

          Mindenki szomorú volt, hogy a mesés Hollandiában töltött hét oly gyorsan elrepült. Kedves házigazdáink féltő gondoskodással vitték ki vendégeiket az Eindhovenbe induló autóbuszhoz. Alig maradt arra idő, hogy a két kísérőtanár hálásan megköszönje az ottani szülőknek a szívélyes vendéglátást, és hogy mindenki búcsúzóul megölelje a másikat. Már majdnem indult az autóbusz, mikor Hugo van der Graaf, az egész nagy projekt irányítója utánunk szólt: “Utazzatok jól, vigyázzatok magatokra, és ne feledjétek: jövőre szeretettel várunk benneteket!”