Az első tanítói Kassán Orsolya-rendi nővérek voltak. Szenczy István szegény kispapként 1748-tól egy külön perselybe gyűjtötte azokat a filléreket, amelyek aztán olyan szépen szaporodtak, hogy amikor ő Váradra került, saját költségén megvásárolt egy telket Olasziban, és összesen 20000 forinttal megalapított egy leánynevelő intézetet. Természetesen Orsolya-rendit. A sarokra építette a klauzúra épületét, majd a Fő utca felől egy héttengelyes épületrészt (ide érkeztek meg az előző részben említett  kassai nővérek, és kezdték el négy gyermek képzését). Ezek a termeink az igazgatósági folyosón, a Révai, a rádió és a vitakuckó folyosólyán találhatóak. Mária Terézia korából származik a feljegyzés, miszerint „Nagyváradon a leánykák nevelésével dicséretesen foglalkozó Orsulita apátság kolostorát Szenczy István 20000 forinttal alapítá”.

1773-ban a bentlakó növendékek száma 21 lett, de ahogy a rend hírneve egyre növekedett, a városból bejárók száma 200-ra gyarapodott,. A leányokat „vallás és állapotkülönbség nélkül” nevelték, a nehezebb sorsúakat élelmezték is. A hatalmas udvarokon, de még a folyosókon is folyt a tanítás, ahol is a leányzók német nyelvű írást, olvasást, számolást, másodnyelvként magyart, a kézimunka keretein belül pedig fehér és színes hímzéseket, kötést, hálózást, viaszképecskék, oltárdíszek elkészítését és a varrás minden fortélyát sajátíthatták el. 1789-ben Gaspar Ehrenfels német császári testőr nagyváradi kanonokként segítette a magyar nyelvű tankönyvek megjelenését. 1851-ben érkezett az a rendelet, miszerint a leányintézetekben is ugyanannak a tantervnek kellett szerepelnie, mint a fiúiskolákban, és ugyanebben az évben öntötte el az ár Váradot, melynek ékes bizonyítéka a Szent Anna templom oldalán található táblácska.

Egy évvel ezek előtt, 1850-ben Szaniszló Ferenc lett Nagyvárad püspöke, akit kortársai Pater pauperumnak, azaza „szegények atyjá”-nak neveztek, mivel saját alapítványokat hozott létre a szegények javára, és nagy összegeket fordított jótékony célokra. Az ő püspöksége alatt kerül sor az első nagy bővítésre is, felépül a Szaniszló-épületünk 1857-ben, ami a templom jobb oldalára esik, ma Fő utcai-folyosónak hívjuk. Ez alatt, a földszinten is osztálytermek voltak, s csak majd 1905-ben váltották fel őket az üzletek. Ugyanebben az időben indul el a nagyváradi tanítóképző, mely 1859-től megkapta a nyilvános működési jogot, és 1899-től 4 évfolyamúvá vált.

1878-ban felépül a Györffy-szárny Györffy László nagyprépost adományából (ami a mi apácáinkról elnevezett „Apáca utca” volt, ma pedig a Moscovei utca), mi csak a díszterem folyosójának hívjuk.

Aztán 1888-ban felépül az Úri utcai bérház, amelyben a Bihar megyei  Nemzeti Kaszinó kapott helyet. Az idősebb Rimanóczy Kálmán tervezte Fő utcai kaszinóépületben a nagyterem a mi  nagytornatermünk lett az Orsolya-zárda folytatásában. Érdekes belegondolni, hogy ha ma a könyvtárban, nyelvlaborokban vagyunk, akkor egy kiváltásgot élvezünk: a kaszinó különtermeit használjuk épp.

Végső soron pedig a feketefolyosón, vagyis a „sötétfolyosón”a leánynövendékek hálótermei lettek átalakítva mai osztályainkká, nem csoda hát, ha mi is szívesebben aludnánk inkább bennük!