Igazán szerencsésnek mondhatom magam, amiért az elmúlt héten három nap alatt öt kiemelkedő magyar személyiséggel „találkozhattam.” S bár ők öten már rég örök álomra szenderültek, mégsem volt szükség idő-, csak térbeli utazásra a felkeresésükhöz.

Péntek délután érkeztünk Nagyváradra, s a regisztráció helyszínén máris találkoztunk az első nagy szülöttel, Ady Endrével. Az Ady Endre Líceum kovácsoltvas korlátú lépcsőivel, régi tablóival, zeg-zugos folyosóival egészen elvarázsolt, régen elmúlt korok diákjának érezheti magát az ember benne sétálva. Jelenleg ezen mutatós épület belsőjét még jobban felékesíti a névadója évfordulója miatt kitett számtalan arckép, idézet és a kis múzeum. A szép belsőhöz jó modorú, segítőkész vendéglátó pedagógusok, szervezők társultak.

A következő nap délelőttjén Mikessel futottunk össze röpke három órára, hiszen sor került ittlétünk legfontosabb okának lebonyolítására, a Mikes Kelemen Magyar Nyelv és Irodalom Tantárgyverseny országos szakaszára. Valóban mikesi tehetségre, frappáns észjárásra volt szükségünk, hogy helytállóan értekezhessünk Hölderlin, Berzsenyi, Arany és mások elégiáiról éppúgy, mint a kert művelésének fontosságáról gyakorlatban és irodalomban egyaránt. A megmérettetés után máris siettünk találkozni következő alanyunkkal, Arany Jánossal, akit nagyszalontai szülőházában, illetve a Csonkatorony számára berendezett múzeumában kerestünk fel. Ezáltal végigkövethettük az utat, amely a szegény polgári család végtelenségig javítgatott székeitől a Petőfitől ajándékba kapott kávéfőzőn át a pesti akadémia dolgozószobájának íróasztaláig vezetett. Búcsút vettünk az „aranyembertől”, majd Váradra visszaérkezve színházba mentünk, hogy megtekintsük a Népek tengere című előadást. Egy nagyszerű tánckar fáradhatatlan tagjai másfél órán keresztül táncolták és énekelték különböző tájegységek népdalait és táncait gyönyörű népviseletekben.

A péntek meghozta a várva várt versenyeredményeket, majd ezt egy találka követte Petőfivel dr. Biró Annamária előadása során, aki jól szemléltette, hogy a nagy ikon mennyire jelen van kortárs irodalmunkban is. Az előadás végeztével városnézésre került sor, melynek során a Szigligeti Színháztól az Emke kávéházon át Léda otthonáig sok mindent megszemléltünk, de ezek közül is kiemelkedik Szent László híres váradi bazilikája, a Nagyboldogasszony székesegyház. A találkozás a királlyal két részletben zajlott, a templom története által személyiségéről, míg az őt ábrázoló szobrok „kulisszatitkai” által kinézetéről alkothattunk képet.

A váradi kalandok sora ezzel véget ért, s ezután mi is bátran idézhettük Pannonius Búcsú Váradtól című híres elégiáját, ugyanis a díjkiosztó és a vacsora után hazaindultunk. A buszban feketeség uralkodott, a kinti éjszaka sötétjében csak az örök hegyek körvonalai s az útszéli lámpák fényei látszottak. Zenét hallgatva bámultam ki az ablakon, mikor fáradt elmém sötétjében is felgyulladt egy gyertya. Ahogy előttünk sorra tűntek fel a lámpák, úgy tűntek fel hazánk kulturális életében is azok a nagy alakok, akikkel Váradon összefutottunk. Tehát, mondhatni, egész fényözönt kaptunk, s most az a feladatunk, hogy ezt a fényt elvigyük mindenfelé. Most és egész életünkben hordoznunk kell a bölcsesség és szépség fáklyáit. „Hajrá, fogyjon az út, társak, siessünk. “

Buna Blanka-Boróka

Bod Péter Tanítóképző, Kézdivásárhely, 10. osztály