Április 12-e a Felvidékről kitelepített magyarok emléknapja 2012 óta, amikor a magyar Országgyűlés ellenszavazat nélkül döntött erről. Április 12-én arról a több mint 100 ezer felvidéki magyarra emlékezünk, akik a Beneš-dekrétumok következtében állampolgárságuktól, közösségüktől, vagyonuktól megfosztva, szülőföldjük elhagyására kényszerültek. A felvidéki kitelepítettekkel az első vonat 1947. április 12-én indult el Magyarország felé.

Az 1918-ban az Osztrák–Magyar Monarchia romjain létrejött Csehszlovákia határai közé kisebbségként mintegy egymillió magyar került. A Felvidék déli, magyarlakta sávját az 1938. november 2-ai első bécsi döntés visszaadta Magyarországnak. A második világháború után az újjáalakult Csehszlovákiában az 1945. április 5-ei kassai kormányprogram a magyarokat és a németeket kollektívan tette felelőssé az ország „felbomlasztásáért”. Az Edvard Beneš államfő által május és október között életbe léptetett, de csak 1946-ban törvényerőre emelt dekrétumok közül 33 közvetlenül vagy közvetve e két nemzetiség alapvető jogait korlátozta, a 33-as számú dekrétum pedig megfosztotta őket állampolgárságuktól. A 88-as számú rendelet lehetővé tette a közmunkaszolgálatot: 1945–46 telén mintegy 40 ezer felvidéki magyart deportáltak a csehországi Szudéta-vidékre. A rendeletek emellett lehetővé tették a magyarok földjeinek elkobzását, elbocsátásukat állásukból, hivatalos nyelvhasználatuk és kulturális egyesületeik betiltását.

Mivel a nagyhatalmak nem engedélyezték a magyarság egyoldalú kitelepítését, csak a lakosságcserét, a tiszta szláv állam megteremtésén fáradozó csehszlovák kormánynak más módszereket kellett találnia. Beindult a reszlovakizáció, ami lehetőséget adott „az évszázadok során elmagyarosodott szlovákoknak az anyanemzethez való visszatérésre”, gyakorlatilag a vagyonelkobzástól és a kitelepítéstől való megmenekülésre, az állampolgári jogok megszerzésére. Az akció során 423 ezer megfélemlített, fenyegetett magyar adta be kérvényét, és a hatóságok 327 ezret nyilvánítottak közülük szlováknak. Emellett a prágai kormánynak sikerült a magyar kormányt megegyezésre kényszerítenie a határmódosítás nélküli lakosságcseréről. Az 1946. február 27-én Budapesten aláírt lakosságcsere-egyezmény értelmében a csehszlovák hatóságok annyi magyart telepíthettek át Magyarországra, amennyi szlovák önként távozott onnan. A prágai kormány várakozásával ellentétben azonban – hiába folyt szabályszerű toborzási kampány a magyarországi szlovákok körében – mindössze 60 ezren jelentkeztek áttelepülésre, míg Szlovákiából 76 616 magyart szállítottak Magyarországra. A kitelepített magyarokat szállító első szerelvény 1947. április 12-én, az utolsó 1949. június 5-én indult.