December 8-án a XI.A osztály egy újabb különleges, rendhagyó törióra keretén belül emlékezett meg a második világháborúban elhurcolt nagyváradi zsidókról.

1944 májusában a nagyváradi gettó területén két kényszerlakhelyet állítottak fel. Az elsőt a Körös bal partján, a nagy ortodox zsinagóga és a Nagypiac környékén hozták létre, és harminchat utcát foglalt magába. A legszegényebb zsidók által hozták létre, a legsűrűbben lakott városrészben, mintegy 27 ezer polgár számára. A második kényszerlakhelyet 8 ezer Bihar megyei szegregáltnak szánták.

Ardelean Klementina történelemtanárnő vezetésével az osztály meglátogatta az egykori gettó területén található Viznitz zsinagógát, illetve a Szesz- és Élesztőgyárat.

A zsinagógát a viznitzi haszid ághoz tartozó idősebb Jisrael Hager rabbi egyik híve építtette, aki az orosz megszállás után 70 hívével együtt érkezett Nagyváradra a bukovinai üldözések elől. A zsinagógát 1944-ben gettókórházként használták.

 A nagyváradi gettó magyar viszonylatban egyedülálló története abban áll, hogy dr. Kupfer Miksa nőgyógyász és egyben Raffy Ádám néven ismert regényíró ötletére többen flekktífuszos megbetegedést színleltek, a fertőzöttnek nyilvánított csoportot pedig nem vagonírozták be, hanem hátrahagyták a gettóban. Az úgynevezett járványkórházat a gettó szélén, annak délkeleti oldalán állították fel, a volt László-malom udvarán levő épületekben. Összesen hét flekktífuszos és 24 flekktífuszgyanús egyén feküdt az intézményben. További két személy a padláson rejtőzködött; az utóbbiakat Steiner pékiparos élelmezte addig, ameddig sikerült megszökniük.

A „tífuszosok” csoportjának híressége volt Zsolt (eredeti nevén: Steiner) Béla ismert budapesti író, költő, szerkesztő, aki nagyváradi származású feleségével, Rácz Ágnessel került oda. Nem sikerült viszont maguk mellé venniük Rácz Ágnes első házasságából született kislányát, a tizenhárom éves Heyman Évát, akit a naplója révén „a magyar Anna Frank”-ként tartanak számon. A kislányt elhurcolták a nagyváradi gettóból, rövidre szabott élete Auschwitzban ért véget. A második világháború után Budapestre visszatért Zsolt Béla a Kilenc koffer című önéletrajzi regényében írta le a nagyváradi gettó siralmas viszonyait és a tífuszos betegek megmenekülésének történetét.

A Viznitz zsinagóga közelében tálalható „Moskovits Adolf és fiai” szesz- és élesztőgyár. Az 1876-ban bejegyzett épület állapota jelentősen sérült, ennek ellenére valós történelmi értékekkel bír a mai napig.

Egy kisebb kitérő keretében a tanulók megcsodálhatták a Sion Neológ Zsinagógát is, miközben tanárnőjük felidézte számukra a zsidók hajdani, embert próbáló élethelyzetét a második világháború idején, a gettó területén.

A múltidéző látogatás különlegesnek és hasznosnak is bizonyult, hiszen a diákok új ismeretekkel gazdagodtak városunk meghatározó történelmi eseményeiről.

Illés Jázmin XI.A

forrás: Lőwy Dániel: Zsolt Béla és a „flekktífuszos” betegek rendhagyó megmenekülése a nagyváradi gettóban. Múlt és Jövő