1. Mivel foglalkozol – vagy mi foglalkoztat mostanában?

Mostanában elég sok mindennel foglalkozom gyakorlatban. Van egy egyeves kislányom, ő elég sok időmet leköti. Ezen kívül már visszamentem dolgozni a gyesről. Itt élek a családommal Angliában már 2015 óta. 2016 óta óvónőként dolgozom, eleinte egy Montessori óvodában, most pedig egy hagyományos óvodában (a váltásnak pusztán gyakorlatias oldala volt, ez az ovi közelebb van hozzánk és kevesebbet kell utazni).

A család és az otthon mellett a munkám nagyon fontos számomra. Amikor elkezdtem ezen a területen dolgozni, csak átmeneti munkát kerestem, hogy kitaláljam, mit is szeretnék itt, Londonban csinálni, de ahogy teltek múltak a hónapok, beleszerettem ebbe a hivatásba, és a gyerekek nagyon közel kerültek a szívemhez. Lassan tisztult ki a kép, de rájöttem, hogy az én elhívatásom az, hogy szeretetre neveljem ezeket a gyerekeket. Itt, Nagy Britanniában, másképp működik az óvoda, a gyerekek már 3 hónapos kortól kezdhetnek, viszont négyévesen már kezdik az elő iskolát, tehát úgymond a bölcsi és óvoda keveréke, ami itt működik. Én négy és fél éven keresztül másfél-kétéves gyerekekkel dolgoztam, tehát remek „alapanyag” volt rám bízva. Ez idő alatt megtanultam a szakma minden apró részletét és csavarát, majd úgy döntöttem, eljött az ideje, hogy a tudásomat a helyére tegyem, így beiratkoztam a főiskolára, hogy elvégezzem a Montessori képzést, amit mindig is tudtam, hogy szeretnék elsajátítani. A Montessori elv és pedagógia átszövi a munkámban nyújtott teljesítményemet, és azt is, hogy hogyan szeretnék a kislányomnak az édesanyja lenni, valamint, hogy hogyan látom a világot. Ahogy egyre többet tudtam meg Maria Montessori teóriáiról és elképzelésiről, bennem úgy találtak helyet a gondolatai és úgy kaptak választ a kérdéseim.

Ha a jelenlegi helyzetemre, mindennapjaimra gondolok, akkor azt kell, hogy mondjam: a leginkább az foglalkoztat, hogy hogyan legyek hasznos része a társadalomnak, és hogyan neveljem a lányomat úgy, hogy számára is az embertársai és a Földünk, ahol élünk számítson, és elsajátítsa azokat a fontos érzéseket és elveket, amiket én olyan nagy bölcsességgel, türelemmel és szeretettel kaptam az én édesanyámtól. Ahhoz, hogy ezt a célomat elérjem, a válaszokat és az eszközöket a keresztyénségben és a Montessori pedagógiában találtam meg.

 2. Mit jelent számodra a váradiság?

Ezen a kérdésen kellett a legtöbbet gondolkozzak, hiszen már 12 éve nem élek Nagyváradon, és amikor eljöttem onnan, nagyon igyekeztem magam mögött hagyni.

Számomra a váradiság a családiasságot jelenti. Kicsi a város, mindenki ismer mindenkit, rengeteg kávézó és kocsma van, ami a szocializálást nagy mértékben támogatja. Mikor hazalátogatok, az tesz a legboldogabbá, hogy minden közel van, és sokmindent el lehet végezni egy nap alatt, sok mindenkivel lehet találkozni, az ízlésednek megfelelően biztos találsz egy helyet, ahol szívesen eltöltesz pár órát egy jó társasággal.

Ezen kívül a váradiság még otthontalanságot jelent számomra. Amikor Magyarországon éltem és elmondtam, hogy nagyváradi vagyok, akkor az ottaniak románnak könyveltek el, de ugyebár úgy nőttem fel, hogy szinte bármi lehetek, csak pont román nem. Sok-sok évembe telt megfejteni saját magam számára, hogy akkor, ha én most ebből a határmenti városból származom, akkor minek is mondhatom magam, mert ugyebár magyar már nem lehettem, nem csak azért, mert a magyarországiak szerint román vagyok, hanem mert én sem tudtam azonosulni a Magyarországon elő magyarokkal. Újabban, ha megkérdezi valaki, hogy minek vallom magam, elmondom, hogy magyar családba születtem Romániában, mindkét nyelvet beszélem, és közben erdélyinek vallom magam.

3. Mit kaptál az iskolától?

Visszagondolva sok mindent megértettem, ahogy én is felnőtté váltam, a tanáraim egykori viselkedése, reakciója, mondásai teljesen (más) értelmet nyertek. Kaptam szeretetet, megértést, bizalmat, fegyelmet, szidást, ridegséget és tanítást. Ami negatívnak tűnik, számomra az sem negatív, mert felnőtt fejjel teljesen más szemszögből látom az iskolást, a tanítást és a tanárokat is. Ami biztos, hogy akikkel az iskola négy éve alatt kapcsolatba kerültem, legyen az tanár vagy tanulótárs, sokban hozzájárult, hogy az legyek ma, aki vagyok. Igyekszem meglátni a pozitívot minden helyzetben és tanulni belőle. Az iskola erre remek terep volt.

 4. Milyen élményed kötődik az iskolai könyvtáradhoz?

Emlékszem, amikor Cseresznye azt mondta, hogy megértem Robert Merle: Védett férfiak című könyvére. Rengeteg matek és fizika órát töltöttem a pad alá bámulva, vagyis olvasva. Hiába jártam matek-infó-intenzív infó osztályba, mindenkinek (családon és iskolán belül) elég hamar nyilvánvalóvá vált, hogy semmi közöm ezekhez a tantárgyakhoz, hanem számomra az irodalom és a nyelv az otthonos terület. Cseresznye nem tanított, csak a könyvtárban találkoztunk, de mégis tudta, hogy hogyan lehet az érdeklődésemet felkelteni és megtartani és tanított is közben. Mindig is hálás leszek neki, segített elmélyülni és tájékozódni a könyvek és irodalom világában, ami alapja lett későbbi döntésemnek, ugyanis iskola után volt bátorságom hozzá, hogy beiratkozzam Kolozsváron a bölcsészkarra, magyar-angol szakra.

A könyvtár volt a kedvenc helyem az egész iskolában.