1.A Kolozsvári Állami Magyar színház deszkáit koptatom, ez előtt két évig a váradi színházban dolgoztam színészként. Emellett a BBTE Kommunikáció szakán mesterizek, mert vannak kulturális rendezvényszervezéssel kapcsolatos álmaim is. Teljesen új terület számomra, de nagyon élvezem. Van egy kiskutyám is, Uma, szabadidőmben  a kutyaneveléssel bajlódunk a párommal, több-kevesebb sikerrel. Nagyon szeretek főzni, szóval ha tehetem, nem a városban eszek, inkább itthon próbálkozom valami újjal. Nem eszünk húst. Szeretem a munkámat, szeretek színházzal foglalkozni és örülök, hogy dolgozom.

        2. Kékvérűség. És nem a hideg vízben zuhanyzás miatt. Akkor értettem meg igazán, mit jelent váradinak lenni, amikor elkerültem otthonról. Akárhányszor hazamegyek, mindig meglepődöm, mennyire elegáns ez a város, mennyire sajátos ritmusa van. Az emberek is teljesen sajátosak, a különcség is csak bizonyos keretek között bontakozik ki, nincsenek szélsőségek. Várad nekem a csendes vasárnapok, amikor sétálás közben tudja az ember, hogy a családok a húsleves köré ülnek asztalhoz. Olvastam a minap egy vicces listát, váradi vagy, ha... Csak egy dologra vagyok dühös, hogy a váradiak általában dühösek, elégedetlenek. A polgármesterre, a felújításokra, a város intézkedéseire, pedig azt tapasztaltam, hogy mindenkinek felcsillan a szeme, ha elmondom, hogy Váradról jöttem. Kivéve a váradiaknak. Nekik nem csillan fel. Mert váradiak.

      3. Az iskola nekem önbizalmat adott. Talán egy kicsit sokat is. Nem volt különösebben megterhelő, bevallom, nem töltöttem túl sok időt tanulással, de azt hiszem, az élelmességet megtanultam. Elég sok olyan dolgot tettem, amiért nem lehet rám büszke az iskola, de hál'istennek sok olyan is történt, ami jól sült el. Ez utóbbiak szerencsére többet nyomtak a latban, és azt hiszem, az iskola volt az utolsó olyan hely az életemben, ahol többet számítottak a jó dolgok, mint a rosszak. Ezért hálás vagyok. S az önbizalomért is. A testvérem is ebbe az iskolába járt. Mikor mesélt, éreztem, hogy megvénültem, mert az első gondolatom a bezzegazénidőmben volt. Nem tudom, most milyen lehet az Adyba járni, de bárhol megkérdezik, melyik suliba jártam Váradon, mindenki tudja, miről beszélek, mikor azt mondom, Ady. Amúgy én is, mint minden jó diák, utáltam iskolába járni, lelkesen kerestem is a lehetőségeket arra, hogy ne járjak, hiába mondták, hogy vissza fogom sírni, nem sírtam vissza, de mosolyogva gondolok már vissza azokra az évekre és mindig örülök, ha vissza kell mennem valamiért.

         4. Az iskola könyvtára az a hely, ahol az ember fontos. Vagy mert búujkál, vagy mert lelkizik, vagy mert épp történik valami. Olvasni jó, de a kérdés mindig az, hogy mitől lesz jó olvasni. Főleg ma, ugye (cöcö). Ha van egy hely, ahol meg lehet szusszanni, egy bolondos könyvtárossal, akivel mindig lehet beszélni, mindig van miről. Ha kell olyan hangulat van, mint egy szépségszalonban, ha kell olyan hangulat van, mint egy terápián, ha kell, csend van, mert mégiscsak egy könyvtár. Igen, szóval, ha van egy ilyen hely, talán könnyebb olvasni is. Komolyra véve a szót, nekem az iskola könyvtára az a hely, ahol emberfölötti erőkkel készültem a szavalóversenyekre, hosszú, hosszú órákig, természetesen többnyire azokban a hosszú órákban, amikor épp valami nehéz órám lett volna. És a könyvtárosnak ehhez semmi köze. De tényleg.