1971 őszétől 2020-őszéig jártam az Adyba, ami szinte 50 év, így talán egyik legöregebb adysnak számítok,  tíz éves kihagyással, 1978–tól 1988-ig, amikoris érettségi után kötőnőként dolgoztam, egyetemre jártam, majd férjhez mentem iskolai szerelmemhez, volt osztálytársamhoz, Kelemen Istvánhoz és gyerekeket szültem, tehát végülis igazoltan hiányoztam.

Az első korszak a diákkorom. Akkor alakult a 3-as, vegyes tannyelvű liciből a „Mogyi”(Al.Moghioroș) magyar tannyelvű kirakatlíceum, két másik iskola, a 4-es általános és a 2-es líceum magyar tagozatainak összevonásával. Én a 4-esből érkeztem. Ebbe a hatalmas, labirintus szerű épületbe beleszerettem, hetekig azzal teltek a szünetek, hogy folyosóról folyosóra bejártuk, belaktuk. Szombatonként iskolabulik voltak, a szabadidőnket is az iskolában töltöttük. Hiába volt az erősödő Ceauşescu elnyomás kívül, mi, az iskolán belül viszonylag szabadok voltunk. Valami cinkos összekacsintás jellemezte a tanárainkkal való kapcsolatunkat is ebből a szempontból. Ugyan volt olyan, aki félt rám, a volt politikai elítélt lányára iskolai funkciót bízni, de Lelescuné, Magyar Rozália, aki a pionír tevékenységért felelt az iskolában, rám bízta az iskolai faliújság, a Kukkantó szerkesztését, később a líceumban Váró Györke vezette az osztály katonai alakulatát, de se ő, se mi nem vettük túl komolyan. Mikor 11-12-dikesek voltunk, felsőbb utasításra KISZ gyűlésen mindenkitől azt várták, hogy ateistának valljuk magunkat. Én forró fejjel kijelentettem, hogy márpedig én templomba járok. KISZ titkár osztálytársam kétségbe esetten próbált meggyőzni róla, hogy járhatok, ha akarok, de azzal ne pont most dicsekedjek. A KISZ munkáért akkor felelő Fernbach Margit, kedvelt magyartanárunk viszont csak bölcsen bólogatott, nem szólt semmit, csak nyugodt lélekkel megírta a jegyzőkönyvet, amiben mindenki egyformán az elvárásoknak megfelelően válaszolt. Én is.

Tették, amit kellett – értünk, és amit lehetett, szintén értünk. Nem csak tanítás folyt itt, hanem nevelés, a legjobb értelemben. Az iskola nem csak az okítás helye volt, hanem kultúrközpont, játszótér, barátkozásaink, szerelmeink, mindennapjaink színhelye. Tanáraink mindenben támogattak és teret adtak az elképzeléseinknek. Így történt, hogy én Kolozsváron láttam egy Karinthy estet, és elhatároztam, hogy én is megcsinálom. Heteket töltöttem azzal, hogy megtaláljam az Így írtok ti paródiák eredetijét, ezért versesköteteket olvastam ki elejitől a végéig. Megszerkesztettem az anyagot, megírtam a forgatókönyvet és megrendeztem. Az osztálytársaim voltak a színészek és előadtuk a díszteremben, nagy sikerrel. Tárnoky Gyuri bácsi még sokáig, ha hibáztam matek órán, úgy korholt, hogy „ ez Karinthyéknál ennyi?”    Ez a diákkori előadás meghatározta az életemet! Olvasni mindig is szerettem, de a verseket azelőtt nem kedveltem. Karinthy megszerettette velem a lírát, ez pedig előkészítette azt, hogy végülis magyartanár lettem. A darab rendezése közben pedig rátaláltam életem párjára is a Babitsot szavaló Kelemen Pistában.

A második korszak 1988-ban kezdődött, amikor egy jószándékú szomszédasszony és volt tanáraim, Fernbach Margit és Tárnoky Gyuri bácsi, na meg egy hatalmas adag szerencse segítségével tanítani kezdhettem egykori iskolámban. Az iskola sokat változott a tíz év alatt: 5-ös számú Ipari Líceum lett és kétnyelvű iskola, ahol a magyar tagozatot egyre jobban igyekeztek ellehetetleníteni. A díszteremben nem adtak helyet magyar műsoroknak, azokat vagy a magyar kabinetben (most a könyvtár könyvállománya van ott) vagy az osztályban tarthatták csak meg. Az akkori könyvtáros, Magdi néni és a magyartanárok azért igyekeztek tovább vinni a hagyományokat és fenntartani az iskola magyar kulturális életét. Olyan világ volt ez, ahol abból is cirkusz lett, hogy valaki egy táblára felírta, hogy EDDA, vagy abból, hogy a fehér falon piros virágokkal díszítették egy magyar, ballagó osztályban a termet!

Ilyen hangulatban ért minket a fordulat. Hatalmas energiák szabadultak fel, mindenki boldogan dolgozott, erőn felül. Az Ady megalapításáról, a névadásról nem én vagyok hivatott beszélni, bár a román tagozat pártiskolába való áthelyezését én javasoltam – először szólalva fel hangosan gyűlésen életemben. Viszont már az év elején férjem, Kelemen István, akkor Olaszi segédlelkész beindította az iskola érdeklődő diákjai számára az Ökumenikus Bibliakört, később az iskolában kaptunk is egy kis Bibliaszobát a sötét folyósón. Nyáron velük vettünk részt az első Tiszadobi Ökumenikus Táborban. (A csoport tagjai voltak Földesy Márta, Zakar Andrea, Keresztury Zsolt, Jakabffy Zsolt, Gavrucza Emese, Keszeg Ildikó, Czumbel Kinga, Deverdics Éva, Balla Gabi és Kati, stb.) ’91 tavaszán egyházi ifjúsági konferencián vettünk részt bibliakörösökkel (Jankó Szép Yvett, Keszeg Ildikó) Bünsdorfban (Németország), és már ’90 nyarától évente vittünk adys csoportot Tiszadobra (Magyarország), akkor is, mikor már a Bibliakör, mint olyan, „kifutott”.

1990 októberében férjemmel nagysikerű Bibliakiállítást szerveztünk 400 éves a Vizsolyi Biblia címmel, aminek akkoriban olyan nagy visszhangja volt, hogy a helyi sajtó mellett a bukaresti tv magyar adása is készített róla riportot. A kiállítási anyagot, ami a saját szerény gyűjteményünkre épült - a Jankó Szép Ilonától kapott emlékkönyv tanúsága szerint - gazdagították Tempfli József püspök úr, Gavrucza Tibor esperes úr, Tavaszy Hajnal könyvtáros, Jakabffy Emma, Kőváry Emil, István Tibor tanárok gyönyörű könyvei is.

Decemberben megrendeztem a Magyar betlehemest, ez volt az első szabad karácsony. A kontinuitást azok a tárkányi ruhák jelentették, amiket még a 70-es 80-as években készítettek az akkori néptánccsoportok számára. Máriát a törékeny szépségű Nemesi Beáta, Józsefet Áberle Barna játszotta. Résztvevők: Ari-Nagy Barbara, Auner Aliz, Balla Katalin, Czumbel Kinga,  Gavrucza Emese, Fábián Zsuzsanna, Földesy Márta, Jankó-Szép Yvette, Kereszturi Zsolt, Schwartz Orsolya, stb.1991-ben a karácsonyi műsor Lagerlöf Zelma egy novellájának pantomimes előadása volt (Kereszturi Zsolt és Kovács Barna), ezután már a vallástanárok foglalkoztak a karácsonyi műsorral.

Fernbach tanárnő ötlete alapján gazdája lettem a kilencedikesek szavalóversenyének, ami ’91-től az őszi Ady évfordulós ünnepség alapjává lett sokáig. Ezt az Ady szavalóversenyt később kibővítettük, és egészen a pandémiáig évente meg is rendeztük.

1994-ben az akkori kilencedikeseimmel (9.E, o.f. Pallai Márta) megünnepeltük Kányádi Sándor 65. születésnapját a Fekete-piros című versműsorral. Az előadásban a táncbetéteket a nadragulyásoknak köszönhetjük, a koreográfia a Makai testvérek munkája volt. A költő személyesen is megtisztelte az előadást: Kovács Lilla Fától-fáig előadását külön is megdícsérte, és kiemelte a csapat érett versmondását. Nem volt titokzatos módszerem azon kívül, hogy mindegyik verset alaposan végigbeszéltük, és megértették őket. Ezt a módszert alkalmaztam mindig a versmondók esetében. Ugyanezzel az ügyes osztállyal adtuk elő egy évvel később Karinthy Így írtok ti -jét (ugyanazt, amit diákkoromban is megrendeztem). Kordics Noémi ragyogó Karinthy volt, a másik főszereplő, Kele Brigitta, aki ma világszerte ismert és elismert operaénekes, a másik főszerepben már akkor is nagyon érezte a színpadot. Ekkor még nem volt színjátszó társulata az iskolának, minden általam rendezett előadást egy-egy osztály ihletett. Így adtuk elő később csak női szereplőkkel későbbi osztályommal (11.E)  Karinthy: Az emberke tragédiáját: Cosma Sonja, Hegyi Izabella, Kinczel Krisztina, Pándi Andrea, Pető Dalma, Szabó Anikó, Szlopp Krisztina, Papp Hédi, Veres Ottilia, Zudor Orsolya. Hatodikosként kisangyal szerepet kapott a leányom, Kelemen Anna-Gyöngy is. Nagy siker lett, még egy csepeli iskolában is előadtuk. Ekkori osztályom „Anyunak” becézett (a Tyúkanyó rövidítése volt, mert egy kiránduláson állandóan számoltam, hogy meg vannak-e mind). A szervezők tudták, hogy az előadásban szerepel a saját kislányom is, de döbbenten konstatálták, hogy mindegyik gyerek anyunak szólít... Itt használtuk először a később védjegyünkké, majd névadónkká is vált eszközt: a létrát.

 2000-2001 irodalmi versműsorok időszaka volt. A Millennium a 2000. évet köszöntötte. Előadta a 11.A osztály, (o.f. Lovas Éva), közülük verbuválódott az a kis csapat is, amelyikkel Szatmáron II. díjat szereztünk az Ifjú szívekben élek hagyományos szatmári Ady versenyen, s az ide készült kis jelenettel emlékeztünk iskolánkban is a költőre (Beke Beáta, Benedek Réka Lantos Tibor, Nagy Orsolya, Pusta Helea). A Divina Dolce Várad az első szülői bálra készült, Tóth Márta tanárnővel közösen rendeztük sok szereplővel, köztük Ababi Csilla, Kele Ottó, Rákóczi Gergő, Benedek Réka, Méder Zsombor, Boros Konrád Pál, Ambrus Tímea, Beke Beáta, Tóth Péter, Péterfy Orsolya.

A színjátszó csoport az iskola fennállása 230-ik évfordulójának előkészületei közben alakult. Arany János balladájának, a Vörös Rébéknek táncjáték jellegű feldolgozása már pár éve dédelgetett álmom volt, de nem találtam hozzá olyan néptánchoz értő partnert, aki ki is neveli a néptáncosokat. Ebben a munkában végül  Szűcs Imrének, Sarkadi Viki lelkész férjének volt oroszlánrésze, együtt egy év alatt nagyon jó táncosokat neveltek, a néptánc koreográfia is az ő érdemük, Viki a rendezésben is társam volt és ennél az előadásnal Pándi Andrea is besegített. A találkozón nem maradhatott el semmiképp az előadás betegség vagy más miatt, hiszen két fellépésünk volt lekötve a színházban, ezért eleve a főbb szerepeket kettős szereposztásban gyakoroltuk: Németh Mónika, Lantos Tibor, Tolvaj László, Kelemen Anna, illetve Szűcs Györgyi Ivette, Nagy Antal, Stanik Bence és Kiss Boglárka. Bogira ragyogó további szerepei helyett fájó szívvel emlékezem, mert sajnos egy tragikus biciklibalesetben 2014-ben elvesztettük, mint ahogy sajnos, szintén balesetekben vesztettük el Tolvaj Lacit és Domján Timit is.

Az előadás végül remekül sikerült. Nekem a legnagyobb dicséret az volt, amikor azt  láttam, hogy a mogorva színházi kellékes hölgy az előadás alatt könnyekkel a szemében suttogta: „Isten áldjon meg benneteket, gyerekek!” Sokszor adtuk elő, szinte állandóan változó szereposztásban két éven keresztül, egyszer még román közönség előtt is, amihez külön román nyelvű műsorfüzetet is készítettünk.

A színjátszó csoport tehát létrejött, később nevet is kapott. Előbb Epepe később Létra, mert egy létra több előadásunknak is fontos kelléke lett. Jankó Szép Sándor igazgató úrral kötött egyezségünk szerint évente mutattunk be előadásokat: Az emberke tragédiája (Deák Ágota, Farkas Renáta, Kiss Boglárka, Nagy Antal, Nagy Keszy-Harmath András, Tóbiás Zsolt, Kelemen Anna), most derült ki az is, hogy a Vörös Rébékben is főszerepet kapott Nagy Antal nem csak jó táncos, hanem színésztehetség, igazi színpadi ember, aki összetartja, magával ragadja a többieket is; A közös házzal, Fáy András egyfelvonásosával, amit mi modernizáltunk, szerepeltünk az ODIF-on 2004-ben. II. díjat és a legjobb férfi alakítás díját (Nagy Keszy-Harmath András) hoztuk el. A másik férfi főszereplőt, Nagy Antalt pedig felvették a Színire... További szereplők: Derzsi Pálma, Kelemen Anna, Deák Ágota, Farkas Reni, Kiss Bogi, Kiss Ágó. Ezt követte a Tóth Árpád által fordított francia széphistória Aucassin és Nicolete, címszereplői: Géczi Zsolt és Návay Olga voltak, énekmondó a széphangú Szatmári Katalin, narrátor Kiss Ágota, főbb szerepekben: Auner Artúr, Gulyás Roland, Nagy Keszy-Harmath András, Derzsi Pálma, Molnár Timea, Návay Nóra, Maracsinescu Krisztián. Szilágyi Domokos  Liána  című operaparódiájában Derzsi Pálma, Géczi Zsolt, Auner Artúr, Kiss Ágó, Gulyás Roland, Molnár Tímea, Nagy Melinda. Opera részleteket alkalmaztunk háttérzenének, ezt egészítette ki néhány fergeteges táncbetét. A koreográfiában Forgács Zsombor segített. Táncosok: Forgács Zsombor, Petru Anita, Teutsch Ágota, Nógrádi Gergő, mellettük Borzási Kinga és Várdai Kinga. A második évadban (2007) már feltűntek a fergeteges borsi fiúk: Nagy-Máté Balázs, Szabó Zoltán és Szabó Zsolt, és a leányok: Dávid Anita, Pataki Kitti. Az előadás szokatlan rendezése, bizarr stíluszavart is bedobó humora kapott hideget-meleget: a Partiumi diákszínjátszó fesztiválon (PADIF) II. díj, a rendezésért különdíj (Zene-Tánc-Mozgás Kulturális Egyesülettől). Az ODIF-on a közönség szerette, a szakembereknél nem volt visszhangja, Zsámbékon értetlenül fogadták. A darabot Elek Vera tanárnő fordítása nyomán angol nyelven is megtanultuk, a váradi Drama Day-en elő is adtuk nagy sikerrel. Erről filmfelvétel is készült.

Az iskola megalapításának 235. évfordulójára készült ünnepi előadás, A magyar fa sorsa megint igazi csapatmunka volt: Sarkadi Viktória, Kozma Éva koreográfia és rendezés, Czirják Enikő díszlet, jómagam szerkesztettem a műsort.

2007-ben átadtam a csoportot kollégáimnak: Sarkadi Viktóriának, Kozma Évának és Csepregi Imolának, akik hasonló sikerekkel dicsekedhetnek a színjátszókkal.

Azért még 2013-ban egy Múzeumok éjszakájára, az Ady múzeumba rekord idő alatt készítettem egy rövid jelenetet, amiről senki se hitte, hogy ennyi idő alatt meg lehet csinálni, de én bíztam a gyerekekben, akik profi módon álltak hozzá és összesen egy próbával összehozták! Nagyon élveztük, ők elsősorban a 20. század eleji jelmezeket, én a velük való munkát. Ady bőrébe Makai-Bölöni Péter bújt, Szabó Kincső pedig meggyőző Léda lett, Géczi Julcsi, Benczi Tekla, Barczag Lilla, Erdős Alexandra, Mátyás Gergő, Moldován József, Dudás Ádám pedig a baráti kört képviselték, zene: Diószegi Ádám és Viezer Balázs.

A 2019 áprilisában megint alkalmam nyílt egy kiállítást rendezni: a Mikes Kelemen Tantárverseny országos szakaszát ugyanis a mi iskolánkban szervezték meg, ekkor nyitottuk meg az Ady 100 rendezvények kapcsán a 100 éves tárgyak kiállítást, amiben most Kelemen Péter, a fiam segített. A kiállított tárgyak zöme saját, családi emlék, használati tárgy, de tanárkollégák: Vad Márta igazgatónő családja, Tóth Márta, Ciubatariu Éva, Sarkadi Viktória tanárnők és diákok is gazdagították a kiállítást, aminek egyik részlege az „Ady szoba” volt, Ady személyes bútorainak hasonmásaival, de a többi kiállított tárgyat is láthatta, használhatta volna ő is. A megnyitóra pár perces műsort is készítettünk a 9.F osztállyal (o.f. Tódor Éva). A diákok megint Ady (Vadkerti Márk), Léda (Bagdi Noémi ), Csinszka (Marcus Annabella), az Ides (Henes Barbara) és szerelmek (Kiss Tamara, Pető Boglárka,Ventel Brigitta ) bőrébe bújtak. Narrátor Oláh Ágota volt. Jó volt még kicsit játszani.

Az ügyes színjátszók mellett nagyon jó versmondóim is voltak, akiket rátermett kollégák neveltek ki, én pedig igyekeztem nem elrontani őket: Csengeri Boglárka, Farkas Renáta, Galambos Andrea, Géczi Julcsi, Kinde Anna, Kovács Lilla, Kőrösi Tünde, Králik Eszter, Miron-Vilidár Vivien, Nagy Réka, Țipțer Edina, Wagner Áron és még sokan, akik talán nem kaptak elismerést, pedig megérdemelték volna.

Olimpikonok is sokan voltak, és nem állom meg, hogy legalább a nevüket fel ne soroljam (eredményeik a Mikes Kelemen tantárgyversenyen vagy más országos versenyeken az országos dícséret és az első díj között, ennyi idő távlatában már mindannyiuk teljesítménye egyformán kiemelkedő): Plainer Zsuzsa, Mónus Emese, Tolnay Eszter, Fábián Judit,  Sarka Edina, Rencsik Imola, Szántó Ildikó, Fazekas Zoltán, Nagy Pál, Nagy Réka, Venter Tímea, Kőrösi Tünde, Besenyei Katalin, Székely Ágnes, Kajántó Beáta, Thökölyi Bernadett – és elnézést kérek, ha valaki kimaradt volna.

Lehet, hiba volt, de sose tudtam elhinni, hogy vannak veszett „ügyek”, akikkel nem érdemes foglalkozni. Meg vagyok róla győződve, hogy mindig adni kell még egy esélyt. Hittem benne, hogy nem szabad leírni senkit, akkor sem, ha ő maga már semmiképp sem hajlandó megfelelni vagy küzdeni magáért. Ezért tartottam egyben az osztályaimat. Legalább az érettségi nekik is sikerült, de volt, aki később felső fokú végzettséget is szerzett, külföldön. Szerencsésnek mondhatom magam, mert egész pályám során sok kiemelkedően tehetséges gyerekkel találkoztam, de ha akadtak problémásabbak, ők is csak az enyéim voltak.

A magyar katedra otthonom volt, egy olyan baráti közösség, ahol képesek voltunk együtt dolgozni, egyirányba húzni, egymást erősíteni és segíteni, amikor kellett. Hiszem és remélem, hogy a magyar kuckó továbbra is a produktív munka és a feltöltődés helye marad. Nekem hiányzik, de már itt volt az ideje a búcsúnak, hiszen a diákoknak már nem Anyu voltam, hanem - jó esetben - nagyi.

András Emese