Mindörökké adysok: Deverdics Éva

2022. május 06.

1. Mivel foglalkozol – vagy mi foglalkoztat mostanában?

Végzettségemet tekintve ápolónő, gyászfeldolgozást segítő csoportvezető és nevelőszülő vagyok.

Fokozott szociális érzékenységem, beleérző képességem és odaadásom nehéz sorsomnak köszönhető, de hitelességet is biztosít a segítő-gyógyító hivatáshoz.

 "Adys korszakommal" párhuzamosan nehéz sorsom is kezdetét vette. Mindkét szülőm gyógyíthatatlan beteg lett. Tinédzser éveimet többnyire munkával, tanulással és betegápolással töltöttem. Szüleim az életbenmaradásért küzdöttek, én pedig a fájdalmasan nehéz léttel. Érettségi után közvetlenül, szüleim fél év különbséggel elhagyták a földi létet. Árván maradtam a nagyvilágban, zavarodott lélekkel kerestem a helyem. Magyarországra, Sopronba költöztem. Azt gondoltam, hogy, ha messze megyek, fájdalmas emlékeim terheit képes leszek a múltban felejteni. Akkor még nem tudtam, hogy a menekülés az érzelmek elől nem lehet megoldás, hiszen bárhová is megyek, önmagamat mindig magammal viszem a sok fel nem dolgozott fájdalommal, félelemmel, érzelmi bizonytalansággal együtt.

A gyász fogalma nem hagyott nyugodni, éreztem, hogy ezzel nekem még sok dolgom van. Gyászfeldolgozást segítő csoportvezető képzésre jelentkezve elindultam egy öngyógyító és másoknak vigaszt nyújtó hivatás útján.

Érzelemkifejező írásokkal, saját történetekkel, személyes jelenléttel, empátiával, együttérző támaszt nyújtok a gyászolóknak.

Amikor megtanultam a szív útján járni, az érzelmek nyelvén gondolkodni, és írni, akkor a Jóisten is szorosabbra fogta a kezemet.

Ezzel egy olyan spirituális útra léptem, ahol a több évtized alatt felhalmozódott terhek kezdtek lepotyogni. Megéreztem a Jóisten jelenlétét szívem belsejében, gyakorolni kezdtem az elengedést, az elfogadást, a befelé figyelést, a csendet és azt a törekvést, hogy történjen bármi, békésen azt tudjam mondani, hogy "Uram, legyen meg a te akaratod!"

 

2. Mit jelent számodra a váradiság?

Nagyváradon otthon vagyok. Mai napig oda utazom "haza". Szüleim, nagyszüleim sírja egy biztos pont. Idelátogatva, a temető csendjében megáll az idő, és az emlékezés hullámhosszán visszamegyek az időben. Itt szívemet-lelkemet melegség járja át, és hálát adhatok mindenért. Mindig megígérem, hogy vigyázni fogok az életemre, szorosan fogom tartani. Megteszek mindent, hogy csináljak belőle valami jót, valami hasznosat.

Ma már tudom, hogy lélekben mindig oda tartozunk, ahová születünk.

 

3. Mit kaptál az iskolától?

Hálás szívvel mondok köszönetet az iskolától kapott értékekért és élményekért. Programokat, táborokat, életre szóló barátságokat kaptunk. Lelkünkbe örökre bevésődött érzéseket, emlékeket vihettünk tovább. Magyarságuk vállalására és megőrzésére nevelt.

14 évesen kerültem az 5-ös számú Ipari Líceumba, majd hamarosan jött a sorsdöntő fordulat: adysok lettünk. Ez a változás feltöltött minket reménnyel, jó érzésekkel, lelkesedéssel, és magyarságtudatunkat végérvényesen megerősítette.

Két évet töltöttem nappali tagozaton, majd tanulmányaimat esti tagozaton folytattam. 1993-ban érettségiztem.

Tanárnőnk András Emese, nagy hatással volt rám. Ő az érzelmek nyelvén szólt, nevelt és tanított. Szívvel, lélekkel, békés mosollyal, úgy, mint egy törődő szülő. Lelkisége, empátiája, kedvessége a szeretet melegségét adta, melyben mindenki kibontakozhatott. Az alternatívák tárházát megmutatva,csendes odafigyeléssel, megadta a lehetőséget mindenkinek, hogy önmaga lehessen. Gondolkodásra, kreativitásra sarkallt, és mindig sikerült kihoznia belőlünk a legjobbat. Lelkünkbe csempészte a magyar irodalom szépséges, lélekformáló gondolatait. Példát mutatott a hitre, helytállásra, őszinteségre, felvállalásra, szociális érzékenységre. Férje, Kelemen István Ökumenikus bibliakörére, és az első Tiszadobi Ökumenikus Táborra is boldogan emlékszem vissza. Maradandó lelki útravalókkal tértem haza, melyek későbbiek folyamán is meghatározták az életemet.

 

4. Mit adott neked a könyvtár?

A könyvek szeretetét. Csendes bölcsességet. Hangulatot. Egy olyan érzésvilágot, mely mindig elvarázsol, amikor bemegyek egy könyvtár épületébe vagy egy könyvesboltba. Menedéket az élet forgataga elől. Békességet, védettséget, ahol jó lenni, megpihenni.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 




Órarend 


Egy polc, egy könyv

A könyvtáros ajánlata

"...nem is lehetünk más célra ebben az életben, mint hogy megismerjünk mindent, amennyire lehetséges: a tarka és zegzugos világot, a megbocsátandó embereket, az egymásra morgó népeket; s amikor mindent megismertünk, amennyire lehetséges, akkor visszamenjünk oda, ahol otthon lehetünk." Tamási Áron



 



 

© 2016 Ady Endre Líceum Nagyvárad