Motto:                                                                                                

Tiszteld a várost,mely útnak inditott,

S az iskolát,amely tudást adott.

 Légy hű hozzá, ha sorsod messze is sodor,

Mert újra visszavár és újra átkarol

Néha jó visszarévedni az elmúlt eseménydús évtizedekre. A mi generációnk, akik 1956-ban, mint utolsó tízosztállyal végzősök, sok esemény szemtanúi voltunk, és – akik élünk – vagyunk is.                                                                                                                            

Az ember idős korában szemlelődővé válik. Figyelem a mai zsengekorúakat és elgondolkodom azon, vajon milyen figyelemre méltó élethelyzetekben lesz részük, ha majd felettük is elrepül néhány évtized. Igaz, a mi korunkban nem volt kovid és nem kellett maszkot viselni, de volt másfajta  dráma. Az persze egy külön történet, most csak egy érdekes, emlékezetes élményemet szeretném elmesélni, ami megtörtént az alatt a szűk iskolai év alatt. Nem egy világrengető történet, csupán egy villanásnyi  kép.

Abban az időben nem lehetett külföldre utazgatni,még az úgynevezett szocialista országokba sem. Ezért szenzációnak számitott, amikor a Transilvania szálloda előtt parkolni láttunk egy hatalmas farmotoros magyar rendszámú autóbuszt. Sokan odasereglettünk, és sokszor körbemustráltuk a nálunk addig még csodaszámba menő masinát. Olyannyira,hogy szinte elfeledkeztünk bemenni az öt órakor kezdődő órára. Arra pontosan nem emlékszem, hogy fülest kaptunk-e vagy valaki az osztályból valahonnan megtudta, hogy azzal a csodabusszal éppen a Magyar Rádió Tánczenekara érkezett vendégszereplésre és előadás előtt bementek próbálni az üres színházterembe. Tehát nem nyilvános próba volt, ám közönség, az akadt szépszámmal. Mivel a zenészek nem csoportosan mentek be a szinházba,hanem egyenként szállingózva, szemfüles társaink közül sokan egy-egy zenész mellett surrantak be. Akik még találékonyabbak és bátrabbak voltak, azok a tűzlétrán próbáltak bejutni. Én is a kíváncsiak táborát szaporítottam mindaddig, amíg egyszer csak a színészbejáróval ellentétes oldalon a kíváncsiskodók nyomásától az ajtó üvege be nem tört.  Épp az előttem álló  volt a tettes, ezért jobbnak láttam angolosan lelépni, nehogy ügy legyen belőle. Arról nincs tudomásom, hogy valakit is felelősségre vontak volna. A fiúosztály  – volt lányosztály is – ablaka a színházra nézett , mi, néhányan, akik az osztályba visszamentünk, az ablakon keresztül “csodáltuk” tovább osztálytársaink kitartását. Mivel elkerülhetetlen volt, hogy az iskola vezetése ne szerezzen tudomást az esetről, az osztályfőnökünk egy kisebbfajta műribilliót rögtönzött, azzal fenyegetve meg az osztályt, hogy exmatrikulálnak bennünket. (Arra nem gondolt, hogy ha ezt megtette volna, nem  lett volna osztály, amelyiknek osztályfőnöke legyen.)    

Talán nem tévedek, ha azt feltételezem, hogy a mai fiatalok is hasonlóan lelkesednének, ha mondjuk városunkba jönne koncertezni egy neves énekes vagy filmsztár.

Annak idején az esti líceumba nagy többségében azok a fiatalok kerültek, akik korábban valamilyen szakiskolába jártak, s amelyeket egyik napról a másikra megszüntettek.Tehát egy innen-onnan összesereglett társaságból álltak össze az osztályok .Alig szoktuk meg egymást, és máris leérettségiztünk. Ennek ellenére a 20 éves érettségi találkozó után ötévenként rendeztünk találkozót, majd a hatvan éves után pedig minden évben (a kovid időszakot kivéve) találkoztunk, még ha jócskán megfogyatkozva is. Lelkesen és az összetartozás szellemiségétől áthatottan szerveztük találkozóinkat. Ha az összetartozást ilyen körülmények ellenére is sikerült ebben az iskolában megtapasztalnunk, azt remélem, hogy a mai diákoknak is sikerül életre hozni és életben tartani ezt az összetartozást, és ez akkor nemzeti szinten is természetes velejárója és biztositéka lesz fennmaradásunknak.Ezt kívánjuk mi, a még életben lévő 3-as számú iskola estisei az örök

Adysoknak.                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                       

Nagyvárad, 2022. ápr. 28.