MIndörökké adysok: Benedek Réka

2022. április 05.

1. Mivel foglalkozol – vagy mi foglalkoztat mostanában - de ezt nagyon részletesen - nincs betűkorlát

Azt, hogy mivel foglalkozom mostanság, nagyban meghatározta az a nyolc év, amit az Ady kötelékében töltöttem. 1994-ben, tíz éves koromban kerültem abba az iskolába, amiről mindig is álmodoztam, hiszen édesapámon kívül három nagynéném is itt ”mászta meg” a kötelező oktatás lépcsőfokait. Sokszor kerültek szóba otthon a diákévek, így számomra már ebben a zsenge korban egyértelmű volt, hogy oda felvételizek. Szerencsére be is jutottam, és a Fő utcára néző folyosó lett négy éven át a második otthonom. Lázadó, nagyszájú, de érdeklődő kiskamaszként rengeteg plusz lehetőséget nyújtott az iskola: sosem felejtem el Pető Móni aerobic óráit, a vitakörös torockói, székelyföldi, kolozsvári kiruccanásokat vagy Anderkó tanárnő nyári táborait. Sajnos nem vagyok jó kapcsolattartó – inkább gondolatban írom meg a leveleket-, de mégis már több évtizedes baráti kapcsolatok nyúlnak vissza azokra az évekre. Az akkori osztálytársaim, illetve évfolyamtársaim közül sokakkal a középiskolás éveket is együtt töltöttük az intenzív idegen nyelv szakon. Itt vált véglegesen nyilvánvalóvá mindenki számára, hogy belőlem nem lesz Nobel-díjas fizikus vagy matematikus. J A licis évek során igyekeztem tökéletesíteni az angol és német nyelvtudásomat, amire a kötelező órákon kívül jó alkalmat biztosítottak a könyvtárban eltöltött órák, illetve a németországi testvériskolánkkal fennálló partneri kapcsolat is, hiszen akkoriban sokan csak így juthattunk el Németországba. Itt már kicsit komolyabban vettem a tanulást is, mert feltett szándékom volt Kolozsváron folytatni tanulmányaimat, ami sikerült is. Bár a PKE-n is sikeresen felvételiztem, mégis álmaim városába húzott a szívem, így elhagytam szülővárosomat és mentem a saját fejem után. A magyar-angol szak és az irodalomelmélet mesteri közben rengeteg hatás ért: két nyári Work and Travel program az Egyesült Államok észak-keleti partvidékén, fél éves szegedi tanulmányút, TDK részvételek, kiváló könyvtárak, hosszabb-rövidebb ideig tartó munkák, és persze az elmaradhatatlan bulizós, kocsmázós diákélet sem hiányzott. Mindezek ellenére az akkori párommal (jelenlegi férjemmel) Nagyszebenbe költöztünk, ezzel párhuzamosan pedig fordítani kezdtem. A szebeni évek is értékes tapasztalatokkal gazdagítottak szakmai és személyes téren is, de a legszebb ajándék a Mindenhatótól mégis a két rosszcsont gyermekem születése volt. Ekkor döntöttünk úgy, hogy kisebb, nyugisabb helyre költözünk, ahol talán hatékonyabban sikerül megvédenünk a pulyákat a globalizálódó világ bugyutaságaitól. Így kerültünk végül (?) férjem szülővárosába, Barótra, ahol jelenleg is élünk és alkotunk.

2. Mit jelent számodra a váradiság?

Például azt, hogy még mindig váradi személyigazolványom van, bár lassan 20 éve nem élek már otthon… A Körös illata, a vízben fickándozó halak, a szomorú fűzek, a suli épülete, a színház, a vár, a Fő utca, a régi templomok, üzletek, a szecessziós épületek – ez mind a részemmé vált, és nem is akarok teljesen elszakadni tőle, bármennyire is divatos manapság becsmérelni azt, ami régi. Nekem Váradról mindig a suli, a központ, Hegyalja és a Körös-part fog először eszembe jutni – gyermekkorom meghatározó helyei. A gyerekekkel is ezeken a helyeken sétálunk nyaranta, amikor hosszabb időt töltünk otthon. Feltett szándékom, hogy belőlük is félig-meddig váradi polgárokat nevelek. J

3. Mit kaptál az iskolától?

A legfontosabb, amit egy lázadozó tinédzser kaphat, az a megértés. A sok hülyeség ellenére, amit elkövettem és mondtam, az iskola valahogy mégis elfogadott olyannak, amilyen voltam. A tanárok tudták, hogy ez csak egy állapot, amiből előbb-utóbb mindenki kikecmereg. Ez csak olyan iskolákban lehetséges, ahol a tanárok és a diákok valódi közösséget alkotnak, márpedig Jankó Szép tanár úr igazgatósága alatt ez az általános jó hangulat volt érezhető. Voltak ugyan meleg helyzetek, de mindig megvolt az akarat, illetve az emberség is a felekben, hogy a konfliktusok békés úton rendeződjenek, és ne mérgesedjenek el. Szeretet, megértés, elfogadás – nekem ezt jelentette a suli. Szívből remélem, hogy a jövő adysai is elmondhatják majd, hogy a tárgyi tudás mellett érzelmi szinten is kaptak valamit az iskolától.

4. Milyen élményed kötődik az iskolai könyvtáradhoz?

Ó, a lyukasórák!... amiket legszívesebben ott töltött el szinte minden humán érdeklődésű fiatal… Rengeteg szépirodalmat olvastam magyarul, románul, angolul egyaránt. Egyike voltam azoknak a strébereknek, akik szinte minden házi olvasmányt kivégeztek, sőt, még egyebekre is jutott időm. Akkoriban még nem volt ekkora bőség az idegen nyelvű könyvek piacán, illetve az elérhető könyveket is meglehetősen borsos áron kínálták, így az iskolai könyvtárnak köszönhetően olvashattunk akkoriban például Orwellt eredetiben. Szóval sokat, nagyon sokat köszönhetek magának a könyvtárnak is, de a könyvtáros is mindent megtett azért, hogy bizalommal közeledjünk a könyvekhez. Bármit is választottunk, sosem kritizált bennünket, és talán ez a betűszerető, támogató hozzáállás volt a legfontosabb az olvasóvá nevelés során.




Órarend 


Egy polc, egy könyv

A könyvtáros ajánlata

"...nem is lehetünk más célra ebben az életben, mint hogy megismerjünk mindent, amennyire lehetséges: a tarka és zegzugos világot, a megbocsátandó embereket, az egymásra morgó népeket; s amikor mindent megismertünk, amennyire lehetséges, akkor visszamenjünk oda, ahol otthon lehetünk." Tamási Áron



 



 

© 2016 Ady Endre Líceum Nagyvárad