Már lassan közhelynek számít, amikor azt mondjuk, hogy a gyerek akkor tanul a leghatékonyabban, amikor tudomást sem vesz magáról a folyamatról. Azt hinnénk, ez már csak a mesékben létezik, de újra és újra megtörténik, és csak a végén értik meg diákjaink, honnan a lelkesedés és miért az erőfeszítés.

Büszkén újságoltuk az idén részt vevő diákoknak, hogy immár éppen 10 éve annak, hogy az első belga - magyar cserediák-kapcsolat létrejött az iskolánkban az Izegemi Prizma Campus IdP-vel. Nem kevés idő ez, és a lelkesedés  minden évben egyre nagyobb. Az idén 19 belga cserediák és 17 adys vesz részt a projektben tanáraikkal együtt.

A projekt maga az ismerkedés, szórakozás és egymás kultúrájának megismerése mellett az iskolai motiváció témáját dolgozza fel. Érdekes volt tanárként a gyerek szemével  kivesézni a témát, ráébredni, rálátni dolgokra, amik egyesek fejében meg sem fordulnak, és megtapasztalni, hogy a diákjaink (gyerekeink) nagyon józanul és komolyan látják a motiváció szükségét. Kiderült, hogy a gyerekek alapvetően szeretik az iskolát, és ha számukra érdekes dolgokkal foglalkoznak, akkor nem kell csendet teremteni, sem nógatni senkit. Ez minden pedagógus álma: hogy a diákok szívesen üljenek be az óráikra, és a duruzsoló hangok tudást közvetítsenek. Ezt is megtapasztaltuk, és együtt meglátogattuk Budapestet, büszkén jártuk be Nagyváradot és vetettünk rá tekintetet a Polgármesteri Hivatal tornyából, megmutattuk Tordát a csodás sóbányájával, Hajdúszoboszlót, sieltünk, snowboardoztunk, barlangásztunk Aranyosláposon és a környékén, volt éneklés, játszás, nevetés és tánc, gitározás, hegedűszó és mozi, sütés-főzés és nagy lakomák, de amiból a legtöbb volt, az az összetartás, barátság és jóakarat. És ha valaki arra gondol, hogy ez a nyolc közös nap nem a tanulásról szólt leginkább, el kell mondanunk, hogy volt sok történelem, sport, folyamatos nyelvtanulás és oktatás, megismertük egy másik nemzet kultúrájának egy részét, és rájöttünk, hogy nem az iskola mint intézmény tanít meg mindent, amire az életben szükségünk van, és ez így van jól.

Mindig nehéz pontot tenni a hét végére, amikor egy kiadós alvás után leperegnek az elmúlt napok a szemeink előtt, és rájövünk, milyen sok tapasztalattal gazdagodtunk. Jó belehallgatni a beszélgetésekbe, és érezni, hogy a munka gyümölcse ott van mindegyik gyerekben és felnőttben egyaránt. ,,Én ennyit még soha nem beszéltem angolul'', ,,Milyen rendesek és kedvesek'', ,,Én fordítok a szüleimnek'' és még sok hasonló mondat hangzott el, ami arról tett tanúbizonyságot, hogy az idegen nyelv használata már alapkövetelmény. Tanárként annyit tennék hozzá, hogy melegség árasztja el a szívemet, amikor azt hallom, hogy: ,,És mit csinálok, ha jövőre már nem engem küldenek a csoporttal Váradra?''.

Sosem látott havas hegyeken, jó meleg és barátságos menedékházban, vendégszerető családokban volt az idén is része a belga csoportnak, és ezért sok mindenkinek kell köszönetet mondanunk: iskolának, diákoknak, tanároknak, de nagyon nagy mértékben a szülőknek, akik néha csak a háttérből, de teljes erővel támogatják gyerekeiket és a mi munkánkat. Reméljuk, hogy még sok diáknak lesz lehetősége megismerni a világot a cserediák-kapcsolaton keresztül.              

                                                                                                                                                                Koncz Brigitta