Az Ady Endre Elméleti Lίceum és a hollandiai Rijnlands Lyceum Sassenheim közötti cserediá- kapcsolat második részére április 19–26. között került sor. Mint minden évben, az idén is lázas készülődés előzte meg az utazást, százszor is elhangzottak a figyelmeztetések: mire kell figyelni, mit próbáljunk megtapasztalni, mit nézzünk meg feltétlenül, hol kell nagyon komolynak lenni, hol lehet lazábbra venni, sőt, van, ahol ezt el is várják.

Aztán eljött az utazás napja, és számos új dolgot hozott a kapcsolat szokásos életébe, nemcsak a diákok, hanem a kίsérőtanárok számára is újjávarázsolva, és emlékezetessé téve az ottlétünket.

Először is a Ryanair-rel repültünk, amely nem Hollandiába vitt, hanem csak Németországba, Weeze-be. Onnan szálltunk a Beuk cég kényelmes, és egyben kényelmetlenül meleg autóbuszára. Mint kiderült, utunk első „először“-je az volt, hogy Hollandia idei legmelegebb napját fogtuk ki, a legelővigyázatosabbja a várható 12 fokra öltözve.☺ Nemcsak 19-én sütött gyönyörűen a nap, hanem ottlétünk minden pillanatát beragyogta, szinte megmutatván a világ számára a lelkesedéssel teli hangulatunkat.

A Saint Bernardus Idősek Otthonában kezdtük a programot, ahol közösen énekeltünk az otthon lakóival és a számos holland önkéntessel, akik hetente sok órát szánnak mások életének a szebbé tételére. A foglalkozás fénypontja az volt, amikor a diákok előadták az előre begyakorolt énekeiket, zongoradarabjaikat. Délután biciklivel jutottunk el a meseszép Keukenhofba, ahol gyönyörűbbnél gyönyörűbb szίnekben pompázó ágyásokat és virágcsodákat láthattunk. A látványt csak tovább fokozták az aznap este megtekintett virágos kocsik, melyek az idei virágkarneválra készültek. Hogy esti kivilágίtásban láthattuk a Bloemencorsot, ez volt ottlétünk második „először“-je.

Sok év után „először“ jutottunk el újra Hágába, és most „először“ játszottak a diákok Robinson Crusoe-t a parton. Mindenki nagy lelkesedéssel segίtette a csapatát a győzelem reményében a holland játékvezetők hozzáértő irányίtása mellett. A játék végén a győztes csapat szép serleget kapott, de tulajdonképpen mindenki nyert, hisz nagyszerűen éreztük magunkat.

Az egyénileg és csoportosan eltöltött családi nap után hétfőn ideje volt nekilátni a munkának. Az Annechien Verkade igazgatóasszony által elmondott rövid köszöntő után a csapat szétvált, mert egy újabb „először“ következett: minden projekthez minden csapatból egy-egy párt válogattak össze, hogy a fiataloknak alkalmuk adódjon más nemzetiségbelieket is megismerni. Így történt, hogy pár órára mindenkinek a saját lábán kellett megállnia, nem számίthatott a többiek segίtségére.

Az esti sporttevékenységen újra találkoztunk, és nagyon örültünk egymásnak. Újabb „először“-ként nemcsak a szokásos Dutch-ball volt, hanem Tai chi is, amit a magyar diákok nagy része ki is próbált.

A következő két napon megint szétváltak a csapat tagjainak az útjai, annak érdekében, hogy elkészüljenek a projektek, és ezzel párhuzamosan a diákok Amsterdamba is eljussanak, ahol újabb „először“ következett: mivel pár diák az igéretük és a megállapodás ellenére elkésett, egyszerűen otthagyták őket Amsterdamban, persze velük együtt holland házigazdáikat is, akik hiába érveltek, hogy ők idejében ott voltak az adott helyen. Szerencsére a mieink az utolsó percben odaértek, tehát nem hiábavaló dolog rendesen résztvenni a tornaórákon, sőt, néha egy-egy tájfutó edzés sem ártana meg.☺

Sokunk örömére nem maradt el a rövid látogatás Kaag szigetére, ahol a világ egyik legjobb sajtja készül, és még elbúcsúzhattunk a sajtos nénitől, aki jövőre talán már nyugdίjas lesz, és utat enged a család ötödik nemzedékének, hogy méltóképpen őrizzék és vigyék tovább hagyományaikat.

A hagyományoktól eltérően idén szerda este tartották meg a búcsúbulit, amely után elmaradt a kvίz, és amelyet újabb „először“ követett: mivel reggel fél 4-kor kellett buszra szállni, hogy idejében odaérjünk a repülőtérre, az iskolában aludtunk. Mármint a tanárok☺, mert a lelkes ifjúság az indulás pillanatáig beszélgetett, játszott, énekelt, hisz tudták, pár óra csupán, és véget ér a nagy kaland, a nagy lehetőség, ki kell az utolsó pillanatát is használni, élni kell a MOST pillanatát.

Nem „először“ hulltak könnyek az indulás pillanatában, nem „először“ ígérték a holland fiatalok, hogy ők még fognak jönni Nagyváradra, és azt is, hogy addig is  tartják majd a kapcsolatot. Jövőre újabb „először“-ök lesznek, de a lényeg, hogy mehetünk, hogy újra ott lehetünk majd, hogy számίtanak ránk, hogy szeretettel várnak. Mert nem „először“ tett ki magáért az adys csapat: ügyesek voltak, lelkesek, szófogadóak, példamutatóak, amilyenekre minden iskola, minden tanár csak büszke lehet, ilyenekre vágyunk.

Ezúton köszönjük minden családnak a támogatást, a bátorίtást, a lehetőséget, és nem utolsó sorban azt, hogy annyi aranyos, szeretetreméltó diákkal mehettünk el.

                                                                                                            Pallai Márta